[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
Gesztenyés fagyialagút (ma készítem, holnapi fogyasztásra)
Hozzávalók: 50 dkg gesztenyemassza, 25 dkg vanília- vagy meggyfagylalt, 10 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg porcukor, 0,5 dl rum
A vajat a cukorral és a rummal nagyon habosra keverjük, majd apránként a gesztenyemasszát is hozzáadva, addig keverjük tovább, amíg habos, egynemű krém nem lesz belőle. Egy nagyobb őzgerincformát folpack fóliával kibélelünk. Belekenjük a gesztenyekrémet, majd ráhalmozzuk a fagylaltot. Az alját a tenyerünkkel kissé megütögetve, jól összetömörítjük, majd tetejét is befedve, a mélyhűtőbe rakjuk, és csontkeményre fagyasztjuk. Közvetlenül tálalás előtt egy hosszú, keskeny tálra kiborítjuk, és a tetejéről lehúzzuk a fóliát. Forró vízbe mártott késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Tejszínhabbal, csokoládéreszelékkel vagy tetszés szerint egyéb módon feldíszítjük.
Előkészítési ideje: kb. 40 perc. |
Aranygaluska
Hozzávalók: a tésztához 30 dkg liszt, 2,5 -3 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 tojássárga, 5 dkg margarin, csipetnyi só; a tetejére 10 dkg darált dió, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor.
1 dl langyos tejben feloldom az élesztőt és felfuttatom. Ezután összedolgozom a liszttel, a tojássárgájával, a sóval, és annyi langyos tejjel, hogy lágy (de ne híg) tésztát kapjak. Ezután beledagasztom a margarint, és jól belisztezett tálba teszem a cipóvá formált tésztát. Tetejét is meghintem kevés liszttel, majd tiszta ruhával letakarva, duplájára kelesztem. Közben a darált diót összekeverem a porcukorral, és a felolvasztott margarinnal kikenek egy tepsit. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom a tésztát, és egy kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A pogácsákat egymás mellé rakom a tepsiben, majd ha megtelt az edény, diós cukrot szórok rá és meglocsolom olvasztott margarinnal. Ezután ráteszem a következő réteg kiszaggatott tésztát az első sor tetejére, újra rászórok a diós cukorból, és lelocsolom a margarinnal. Addig rakosgatom a tepsibe a tésztát, amíg el nem fogy. A tetejére olvasztott margarin kerül. A tepsit hideg sütőbe tolom, csak ezután gyújtom be a lángot!
Közepes hőfokon 35-40 percig sütöm. Borsodóval kínálom. Az aranygaluska csak frissen jó! |
Bajor puncs
Hozzávalók személyenként: 1,5 dl vörösbor, 6 dkg cukor, 1/2 db citrom, 1 dl víz.
Elkészítés: Összekeverjük a cukrot a vörösborral és a citrom levével. Hozzáadjuk a vékonyan lehámozott és finomra vágott citromhéjat és a vizet. Kis lángon felforraljuk, leszűrjük és azonnal tálaljuk. |
Bajor csokis körtetorta
Hozzávalók: 2 hámozott, kockákra vágott körte, 2 dl fahéjas cukorszirup, fél vaníliarúd, 3 evőkanál zselatinpor, 3 dl tej, 4 tojássárgája, 7,5 dkg cukor, 1,5 kávéskanál vaníliaaroma, 1,5 dl körtepálinka, 1 vékony piskótalap, 20 dkg étcsokoládé, 2 evőkanál olaj, 1 kávéskanál kakaó, csokoládéreszelék.
A körtéket a cukorszirupban a kettévágott vaníliarúddal 10 percig főzzük. Kihűtjük, lecsöpögtetjük, és másnapig hűtőbe rakjuk. A zselatinlapokat hidegvízbe áztatjuk. A tojássárgákat a cukorral fehéredésig verjük. Lassan hozzáöntjük a felforralt tejet, kicsi lángon sűrűre főzzük. Amint sűrűsödik, levesszük a tűzről. A 3 evőkanál, vízben feloldott zselatint a krémhez keverjük, a vaníliát is hozzáadjuk, és kihűtjük, időnként megkeverjük.
A hideg tejszínt kemény habbá verjük. A krémhez adjuk a körtéket, a pálinkát, és beleforgatjuk a tejszínt. Olajjal kikent formába simítjuk 2 cm vastagon, és a piskótával betakarjuk. Hűtőbe tesszük, másnap kivesszük a formából. A csokoládét vízgőzben megolvasztjuk, az olajat is hozzáadjuk, és habosra keverjük. Langyosra hűtjük, a krémre öntjük, hogy mindenütt jól befedje. Hűtőbe tesszük. Csokiforgáccsal és kakaóval megszórva kínáljuk.
Amikor a tortát kivesszük a formából, meg kell fordítani, hogy a piskótalap legyen alul, rajta a krém és így vonjuk be a csoki-masszával. |
Bajor csirkecomb
Hozzávalók: személyenként 1 db csirkecomb, 10 dkg füstölt szalonna, 1-2 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1 dl fehérbor, 1 evőkanál zsemlemorzsa, flekkenfűszer, késhegynyi őrölt bors.
Elkészítés: A húst füstölt szalonnával sűrűn megtűzdeljük, flekkenfűszerrel bedörzsöljük. A maradék szalonnát két vékony szeletre vágjuk, és tűzálló tál aljára fektetjük. Erre a meghámozott, karikára vágott vöröshagyma kerül, majd-tűzdelt felével felfelé a combok. A tejfölt borral simára keverjük, és a csirkére locsoljuk. Csipetnyi őrölt borssal megszórjuk, és a zsemlemorzsát ráhintjük. A vajat a tetejére morzsoljuk, és a tálat lefedve, a forró sütőbe toljuk. Addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul, majd a fedőt levéve a pecsenyét szépen megpirítjuk. A legjobb hozzá a párolt vegyes zöldség. |
Lekváros gombóc mákkal
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg hajában főtt pityóka (burgonya, 10 dkg rétes liszt, 10 dkg búzadara, 1 csapot kávéskanál sütőpor, 1 tojás, kevés só, 4 dkg vaj (ha margarin akkor 6-6 dkg), szilvalekvár, 10dkg olvasztott vaj (margarin esetén 15-20%-al több), 10 dkg darált mák, 10-12 dkg porcukor.
A héjában főtt hámozott, megtört pityókát (krumpli-burgonya) langyosra hagyjuk hűlni. Hozzáadjuk a lisztet, darát, csipet sót, tojást, meg a 4 dkg vajat, és sima tésztává, jól nyújtható tésztává gyúrjuk. kinyúltjuk és négy szögekre vágjuk, lekvárt teszünk bele és gombócokat formálunk. Lobogó forró vízben 4-5 percig, kifőzzük. Kiszedve az olvasztott vajjal meglocsoljuk és megszórjuk az őrölt mákkal és porcukorral. |
Eredeti székely szelet
Elkészítési idő: 70 perc
Hozzávalók 4 személyre: 4 db (12dkg) sertéskaraj, só, őrölt bors, 4 nagy savanyított egész káposztalevél, fél dl étolaj, 15 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál rózsapaprika, 3 dl tejföl, 3 dl víz, 1 kávéskanál köménymag.
A sertéskarajból 12 dekás szeleteket vágunk, kissé megveregetjük, sózzuk, őrölt borssal enyhén meghintjük, majd mindegyiket savanyított káposztalevéllel külön-külön becsavarjuk a levelet egy-két fogvájóval rögzítjük. Kevés olajon vöröshagymát, egy gondolatnyi fokhagymát pirítunk, pirospaprikát adunk hozzá, elkeverjük és ráhelyezzük a becsavart szeleteket. Fedő alatt pároljuk, néhányszor tejföllel meglocsoljuk, vigyázunk, hogy le ne égjen. Negyedórával elkészülte előtt köménymaggal is ízesíthetjük. Köretként kínálhatunk röszti burgonyát, petrezselymes párolt rizst, vagy puliszkát. |
Tárkonyos pityókaleves
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 4 dkg hagyma, 8 dkg sárgarépa, 4 dkg fehérrépa, 1 db tojás, 2 dkg liszt, 1/2 dl tejföl, 1/2 csomó zöldpetrezselyem, 1 dkg só, 1/2 dl olaj, 0,2 dl ecet, 1/2 csomag tárkony.
A zöldségeket és a burgonyát megtisztítjuk, megmossuk és apró kockákra vágjuk. A hagymát, sárgarépát és a fehérrépát olajban kissé megpároljuk, majd felöntjük 1,5 l vízzel és felforraljuk. Hozzáadjuk a burgonyát, sózzuk és készre főzzük. Beletesszük az apróra vágott tárkonyt és az ecetet. A tojást tányérban felverjük és belecsurgatjuk a kész levesbe. Tejfölt adunk hozzá. |
Pacal: /egy- másfél kiló pacallal/
A hófehérre tisztított pacalt, téglalap alakura vágom és felteszem főzni, az első levet 10 perc forrás után leöntöm. A másodikat befűszerezem, babérlevél, fokhagyma, szemes bors, só.
Amíg a pacal fő, 2 dundi első körömből, jó ragacskos, cuppanós paprikást főzök, sok vöröshagymával, köménymaggal, sűrű szafttal. Mikor készen van, a körmöket kicsontozom és feldarabolom csíkokra, visszateszem a szafthoz.
Mikor kész a pacal, kiveszem, kicsit hűtöm, majd felcsíkozom. Dinsztelt vöröshagymára teszem, összedinsztelem, fűszer paprikával megszóróm, kevés abalével felöntöm, mikor ez összeforrt, hozzáteszem a körömpaprikást és összefőzöm, mielőtt leveszem, egy csipet majorannát hozzákeverek. /Ez el is maradhat, ha valaki nem szereti az ízét/
Mi, pörkölt tarhonyával szoktuk fogyasztani.
Pörkölt tarhonya: 25 dg tarhonyát forró zsírba/olajba szórunk, addig pörköljük, ameddig szép barna színt kap, akkor levesszük egy pillanatra, hozzáteszünk egy jó, nagy csipet köménymagot, egy fél mokkáskanál paprikakrémet/pirosaranyat, és fel engedjük egy bögre vízzel, sózzuk, fedő alatt keverés mellett. Mikor már majdnem kész van, el lehet a gázt zárni, fedő alatt készre puhul.
|
SZALONTÜDŐ /pájsli/
A tüdőt és a szívet két, három vízben, pár percig forralom, majd a negyedik vízben tovább főzöm, ez már szép tiszta lé lesz. Fűszerezem a főzőlét: só, bors, fokhagyma, babérlevél, rozmaring.
Mikor a tüdő és a szív megfőtt, kihűtöm. Feldarabolom, szép egyenletes csíkokra. A főzőlevet elteszem.Egy nagy fej, apróra vágott vöröshagymát megdinsztelek, sóval, borssal, ízesítem, ráteszem a feldarabolt szívet és tüdőt, összedinsztelem vele, majd pici abalével felöntöm.10 dk cukrot barnára pirítok, a fűszeres főző lével felengedem. Barna rántást készítek, amihez hozzákeverek 1 kanál mustárt, és a hideg karamellás főzőlével felengedem, ráöntöm a húsra, egy kis citromot villával, végig „szántok”, majd kettévágva hozzá dobjuk, pár percig, szerecsendiót reszelünk bele, pár percig kiforraljuk. A citromot kivesszük, jól kinyomjuk, a kinyomott lét visszaöntjük. Ha nem elég a citrom levének a savanyítása, lehet bele tenni ecetet, tárkonyos, vagy más ízesítésű ecetet. Tejföllel tovább ízesíthető, vágott snidlinggel díszíthető. Zsemlegombóccal kínálom!
|
Rizssaláta
Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg hosszú szemű rizs, 4 közepes paradicsom, 25 dkg csiperkegomba, 7 dkg fekete olajbogyó, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál majonéz, 1,5 dl joghurt, 3 evőkanál ketchup, ½ citrom leve, ½ csokor petrezselyemzöld, ½ csokor metélőhagyma, só, fehér bors
A rizst forrásban lévő, sós vízben, fedő alatt, kis lángon kb. 20 percig pároljuk. A paradicsomokat gömbölyűbb felükön késsel keresztben bevágjuk. Forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, majd a húsát cikkekre vágjuk. Az olajbogyót lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A megtisztított, megmosott gombát vékonyan felszeleteljük, és citromlével meglocsoljuk. A zöldfűszereket megmossuk, lerázzuk, majd felaprítjuk. A majonézt kikeverjük a tejföllel, a joghurttal és a ketchuppal. Zúzott fokhagymával, sóval, borssal és a zöldfűszerekkel ízesítjük. A rizst összevegyítjük a gombával, a paradicsommal és az olajbogyóval. Összekeverjük 4 evőkanál majonézmártással, majd legalább 20 percig érleljük. Szükség esetén ismételten ízesítjük. Reszelt juhsajttal meghintve is tálalhatjuk. A maradék-mártást külön kínáljuk hozzá. |
Rakott padlizsán
Hozzávalók 4 személyre: 4 db nagy padlizsán, 60 dkg darált sertéshús, 2-3 db paradicsom, 1 fej vöröshagyma, só, bors, csombor, piros paprika, olaj. Az öntethez: 1 l besamel, 4 db tojás
Elkészítése: A vékonyan meghámozott padlizsánokat 0,5 cm vastag karikákra vágjuk, megsózzuk és hagyjuk, hogy a kesernyés levét kieressze. Ezután papírtörölközővel leitatjuk a szeleteket, és forró olajban megfonnyasztjuk. Egy lábasban apróra vágott hagymát pirítunk, hozzáadjuk a darálthúst, együtt pirítjuk őket , majd megsózzuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a borsot, a csombort, a piros paprikát. Előveszünk egy nagy tepsit , belehelyezzük a padlizsán felét, a tetejére rátesszük a húst amelyet beborítunk a maradék padlizsánnal. Ennek a tetejére ráhalmozzuk a paradicsom karikákat. Amíg elkészítjük a besamelt, 15 percig sütjük. A besamelt és a tojásokat jól kikeverjük és ráöntjük a musszakára. Ezután visszatesszük a muszakát a sütőbe, és addig sütjük, míg szép piros nem lesz. Kockákra vágva tálaljuk. |
Amur töltve
Hozzávalók: 4 szelet ponty vagy amur, 1 pohár fehérbor, 10 deka gomba, só, bors, 1 kis fej hagyma, 5 deka vaj, 1 kk kapor.
Elkészítés:
A halszeleteket meglocsoljuk 2 ek borral, megsózzuk, borsozzuk, és egy fél órát állni hagyjuk, majd rátesszük a megtisztított, vékonyra szeletelt gombát és a vékony karikára vágott hagymát. Felgöngyöljük, fogpiszkálóval átszúrjuk, és a tekercseket kivajazott tűzálló tálba rakjuk. Ráöntjük a maradék bort, és a sütőben, lefedve, 15 percig párlójuk. Tálalás elüt a tetejére morzsoljuk a maradék vajat, és a finomra vágott kaporral hintjük meg. |
Szép idő, kellemes nap. Ma ezt csináltunk:
Grillezett halfilé dinnyével
Előkészítési idő: 70 perc + 30 perc grill előkészítés
Hozzávalók: 1 sárgadinnye (kb.1 kg) -a pácléhez: 1 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olívaolaj, 1 kiskanál currypor, 4 evőkanál apróra vágott, friss vagy feleannyi szárított bazsalikom, -a burgonyakörethez: 2 nagy édesburgonya vagy hagyományos burgonya, 1 mokkáskanál olívaolaj 1 kiskanál finomított só, - a halhoz: 4 szelet (kb. 80 dkg) szálkamentes, ten¬geri halfilé, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál olívaolaj, 1/3 kiskanál só, őrölt bors, - a tálaláshoz: 1 mokkáskanál bazsalikom
A dinnyét félbevágjuk, kimagozzuk, meghámozzuk, két centis kockákra vágjuk. A pácléhez valókat összekeverjük. A dinnyekockákat beleforgatjuk és a hűtőszekrénybe tesszük. A burgonyát jól megmossuk és héjával együtt fél centi vastag, ferde szeletekre vágjuk. A szeletek mindkét oldalát bekenjük, és grillrácson parázs fölött vagy a sütőben, oldalanként 5-6 perc alatt megsütjük, majd megsózzuk. A halszeleteket szárazra töröljük, a citromlével és az olajjal megkenjük, majd oldalanként 3-3 percig grillezzük, ezután a sóval és a borssal fűszerezzük. A dinnyével és a burgonyával váltakozva, a bazsalikommal megszórva rakjuk tálra.
Vacsorára (mert a grillt nem tisztítotuk ki, inkább fürcsi volt!)
Mustáros rostélyos
Előkészítési idő: 70 perc + 30 perc grill előkészítés
Hozzávalók: 60 dkg kicsontozott rostélyos, 2 evőkanál mustár, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint; finomított só, őrölt fekete bors, Worcester-mártás
A kicsontozott és érlelt rostélyost megmossuk; konyharuhával szárazra töröljük és eltávolítjuk róla a faggyús részeket. Megsózzuk, meghintjük őrölt fekete borssal, megcsöpögtetjük Worcester-mártással, megkenjük mustárral és olajjal, majd hűvös helyen állni hagyjuk. Az előkészített szeleteket rárakjuk az előmelegített rostra, és mindkét oldalukat 5 percig sütjük. Az így megsütött szeleteket tálra rendezzük. Főtt zöldségekkel (sárgarépa, zöldborsó, zöldbab) kínálhatjuk, majd leöntjük olvasztott vajjal.
|
Tésztába ejtett szeder
Hozzávalók 10 szelet elkészítéséhez: 5 dkg vaj, 8 dkg kristálycukor, 12 dkg darált dió, 3 tojás, 2 dkg liszt, 50 dkg szeder
A vajat, kristálycukrot, darált diót és a 3 tojássárgáját simára keverjük. Utána belekeverjük a 3 tojás kemény habbá vert fehérjét, amelyet 1,5 evőkanál hideg vízzel együtt verünk fel. Vajazott, lisztezett tepsibe egyenletes elosztással beleöntjük, és a megtisztított, megmosott, lecsurgatott szederrel jól megszórjuk. Készre sütjük (220Cº-os sütőben felhúzatjuk, majd 5 perc múlva, 160Cº-ra levesszük és szárítjuk). Porcukorral meghintjük, szeleteljük és melegen tálaljuk. Tejes kakaó, meleg csokoládé mellé kiváló sütemény. |
Húsos-túrós lepény
Hozzávalók: a tésztához: 3 dkg élesztő, 1,5 dl tej, 80 dkg liszt, 2 egész tojás, 1 dl húsleves (készülhet leveskockából is), 5 dkg vaj, só -töltelékhez: 60 dkg sertéshús, só, őrölt bors, oregánó, 50 dkg túró, 7 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 egész tojás
A húst kevés felhevített olajon megpirítjuk, sóval, őrölt borssal, oregánóval ízesítve. Az élesztőt a langyos tejben feloldjuk, 2 evőkanál lisztet hozzákeverünk és ezt a kovászt langyos helyen, felfuttatjuk. Ezután a többi liszthez öntjük és az összes hozzávalóval együtt, jól bedagasztjuk. A tésztát kétfelé osztjuk, és tepsi nagyságúvá nyújtjuk. A tepsit olajjal kikenjük és az egyik tésztalapot, beleigazítjuk. A túrót áttörjük majd három felé, osztjuk. Egyharmadát a tepsiben levő tésztalapra szórjuk majd a hús felét, rászórjuk. Ezután túró, a maradék hús, majd a megmaradt túró következik. Olvasztott vajjal meglocsoljuk, az egészet a másik tésztalappal betakarjuk, széleit az ujjunkkal lenyomkodjuk. A tetejét a felvert tojásokkal megkenjük. Előmelegített sütőben a közepes lánggal sütjük. Rövid pihentetés után kockákra vágva tálaljuk. Tetejét, tálaláskor egy kevés tejfellel díszíthetjük. |
Gundelsaláta
40 dkg paradicsom, 6 nagy paprika, 15 dkg gomba, 15 dkg uborka, 20 dkg spárga (konzerv is lehet), 20 dkg zöldbab, két fej saláta, fél citrom, fél dl olaj, só, zeller fűszer só, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 dl ketchup, őrölt bors, Worchestermártás.
A paprikát kicsumázzuk és nagyobb kockákra, a megmosott gombát pedig csíkokra vágjuk. Az olajban először a paprikát pároljuk meg, majd kiszedjük az olajból. Ezt követően megpároljuk benne a gombát. Közben sós vízben megfőzzük a zöldbabot és a spárgát, majd leöntjük és hidegre tesszük. A paradicsomokat egy habszedő kanállal forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, kettévágjuk, kimagozzuk és felkockázzuk. A paprika és gomba párolólevébe belekeverjük a ketchupot, a sót, a zeller sót, a borsot, a Worchestermártást és a finomra vágott petrezselyemzöldet, majd hozzákeverjük a paprikát, a gombát, a paradicsomot, a zöldbabot, a hámozott, karikákra vágott uborkát, valamint a megmosott, tépkedett salátaleveleket. Mindezeket lazán összekeverjük, egy tálba tesszük és spárgával díszítjük. |
Kolbászos parti falatka
Pirítós, szárazkolbász, vaj, csemegeuborka.
Az alapot megvajazzuk, a kolbászból hajszálvékony szeleteket vágunk és átfedéssel ráteszünk hármat az alapra. Réteszünk egy vékony szelet csemege uborkát és egy fogvájóval rátűzzük az alapra. |
Gombás-sárgarépás-kukoricás spagetti
Hozzávalók:
spagetti tészta
30 dkg gomba
3 sárgarépa
kukorica (konzerv)
1 újhagyma
kb.2 dl tejszín
2 ek olívaolaj
só, bors, bazsalikom, kakukkfű, reszelt sajt
A gombát és a répát tisztítsuk meg, a gombát szeleteljük fel, a sárgarépát és az újhagymát karikázzuk.
Olívaolajban lefedve pároljuk a zöldségeket, közben fűszerezzük, néha kevergessük.
Közben a tésztát is főzzük meg.
Ha a répa is megpuhult, (kb. 20 perc) tegyük hozzá a konzerv kukoricát, majd öt perces főzés után tejszínnel sűrítsük be.
Tálaljuk a tésztát, rá a mártást, és szórjuk meg reszelt sajttal.
|
Szezámmagos sajttal töltött pulykatekercsek
Hozzávalók: 4db pulykaszelet, süthető sajt, 1dl tejföl, 2ek. szezámmag, 4 szál bazsalikom
A pulykaszeleteket mossuk meg,itassuk fel a nedvességét,és verjük egyenletesre.Mindkét oldalát sózzuk,borsozzuk. Passzírozzuk szét vagy préseljük a sajtot majd keverjük el tejföllel szórjunk rá szezámmagot, és az összetépkedett bazsalikom leveleket A pulykaszeletek közepébe halmozzuk a sajtos masszát, készítsünk belőlük tekercseket, majd tűzzük fel fanyársakra. Alufólia grillező tálcán süssük a hústekercseket kb: 25percig forró grillen, közben többször forgassuk meg. Tálalásnál keresztbe vágjuk ketté.
Paradicsom saláta isteni mellé!
3-4 db paradicsom
1 gerezd fokhagyma
1/2 csom. petrezselyem
pici só,bazsalikomlevél
A megmosott paradicsomokat vékony karikákra vágom és egy nagyobb lapos tányérra teszem. A megtisztított fokhagymát a megmosott petrezselyemmel és a bazsalikomlevéllel finomra - nagyon apróra - vágom és a kés hegyével a paradicsom-karikákra halmozom.
Páááááá: Zsuzsa
|
[140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|