Zsemlegaluska-leves
2009.11.07. 19:25
Hozzávalók: 1 száraz zsemle (vagy 1 szelet körbevágott kenyér), 1 tojás, 2 dl tej, 1 dl kefir, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál liszt, 1 evőkanál vegeta, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors.
A zsemlét egészen apró kockákra vágjuk, majd 1 evőkanál olajon szép pirosbarnára pirítjuk. Ezután a tejet ráöntjük, és befedjük. Néhány perc múlva felkeverjük, hogy a tej mindenhol érje a kenyeret. A tojást habosra felverjük, hozzáadjuk a leszűrt áztatótejet és annyi lisztet, hogy a szokásos galuskamassza legyen belőle. Ezután beleöntjük a pirított, tejes zsemlekockákat, majd jól összekeverjük, és 10 percig hagyjuk állni. Közben a megmaradt olajon megfuttatjuk a zúzott fokhagymát, és a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk bő egyliternyi vizet. A tűzre visszatéve beleszórjuk a vegetát és a borsot. Ha szükséges, meg is sózzuk. Mokkáskanállal adagolva beleszaggatjuk a galuskát, és legalább 10 percig kis lángon forraljuk. Végül belekeverjük a megmosott és finomra aprított petrezselyemzöldet, valamint a kevés levessel simára kevert kefirt. Éppen csak egy pillanatra ismét felforraljuk, és máris tálaljuk.
|