Mindennapi életünkben a koccintás az üdvözlés egyik sajátos formájának látszik, olyasminek, mint kalapunk megemelése, vagy a kézcsók, a kézfogás ismerőseinkkel találkozva. Mégis jelentősebbnek érezzük mindezeknél: ünnepélyesebb, szertartásosabb, kevésbé megszokott. Ez az ünnepélyesség azt sugallja, hogy valamikor nagyobb súlya, jelentősége volt a poharak összecsendítésének. Helyesebben: valamikor jelentett valamit mindaz, amit ma csak megszokásból, látszólag értelmetlenül csinálunk.

Néhány évszázaddal ezelőtt még nem mindenféle poharazáshoz tartozott hozzá a koccintás, csak az áldomásivásnak volt nélkülözhetetlen eleme. A régi időkben a koccintás minden valószínűség szerint egyféle jogi aktus, szerződésszerű megállapodások szertartása, adásvételi megegyezéseket lezáró "hivatalos" cselekvés lehetett. A két fél között hosszú tárgyalás, alkudozás után történt megállapodásra ez az "áldomás" tette fel a pontot - koccintás és szeszes ital fogyasztása kíséretében. A koccintás tehát a jogéletből szivároghatott be magánéletünkbe. Ünnepélyes hangulatából, jelentőségteljességéből azért a mai napig megőrzött valamit. "Erre igyunk egyet" - ez a szólás rendszerint a vidám borközi beszélgetések egy-egy nyomatékosabb részénél hangzik el, ahol olyasmiről volt szó, ami különösen kiemelésre méltó.

Felvetődhet azonban a kérdés: miért éppen a poharak, kupák összekoccintása vált egyes népeknél a jogélet jellemző, szertartásszerű cselekményévé? Vagy másként fogalmazva a kérdést: mit láthattak a koccintásban, az ivóalkalmatosságban a régiek, amiért azt jogerős megállapodásaik megpecsételésére alkalmasnak vélték? Erre a kérdésre a természeti népek gyakorlatából kaphatunk választ, akik az érintésnek gyakorta varázserőt tulajdonítanak. Az érintés átsugározza életerőnket, lelkünket arra, akit megérintettünk. Így a kölcsönös érintkezés, például a kézfogás vagy csók következtében két emberi lélek kicserélődik, mintegy testvérré válik. Az érintés varázslatos erejével létrehozott lélekcsere gondolata lappang végeredményben a poharak összekoccintásának hátterében is. Mi történt tehát a jogi megállapodásokat, szerződéseket követő áldomásokon? Azok, akik a jogi aktus során mint szemben álló felek szerepeltek, poharukat összekoccintva kifejezésre juttatták, hogy egyezségük testvéri megállapodás, szerződésük meleg emberi kapcsolat eredménye, amely minden vitát, háborúskodást kizár, és megpecsételi a szerződő felek között a békét. Baráti poharazgatásainkban ennek az emléke cseng vissza.