Tűzdelt nyúlérmék áfonyával
2008.11.22. 15:51
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg nyúlgerinc, 10 dkg füstölt szalonna, 5 dkg liszt, 2 dl olaj, 30 dkg áfonya, kakukkfű, kávéskanál mustár, őrölt bors, só.
A nyúlgerincet, a sütést megelőzően néhány nappal száraz pácba (frissen őrölt feketebors, mustár, étolaj) tesszük és zsírpapírba csomagolva, hűtőszekrényben tartjuk. Erre azért van szükség, hogy a pácoláshoz felhasznált fűszer íze a nyúlhúst jól átérlelje, ugyanakkor az olaj a hús rostjait kissé előpuhítja. Sütés előtt a gerinchúst lefejtjük és felszeleteljük, vékony csíkokra vágott füstölt szalonnával megtűzdeljük. Kevés borssal, kakukkfűvel meghintjük, és minden szeletet egész vékonyan mustárral megkenünk. Ezután olajba mártjuk és egymás tetejére rakva hűtőszekrénybe, tesszük. Így előkészítjük a sütéshez. Közvetlenül a sütés előtt megsózzuk, majd mindkét oldalát lisztbe mártjuk, és serpenyőben, felhevített olajban, erős tűzön, nyílt láng felett mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Külön tálkában áfonyát adunk mellé.
|