Töltött kínai kel (kínai)
2008.11.10. 12:44
Hozzávalók 4 személyre: 1 közepes méretű kínai kel, 3 evőkanál olívaolaj, 25 dkg darált sovány sertéshús, 10 dkg zellerszál, 15 dkg csiperkegomba, 5 dkg szójacsíra, 2 evőkanál szójamártás, 1 evőkanál kukoricaliszt, 3 evőkanál víz, 1 kávéskanál só.
Szedjük leveleire a kelt, és a töltésre alkalmasakat dobjuk két percre forró vízbe. Csöpögtessük le. Vágjuk négy cm-es darabokra a zellerszárakat, majd hosszában keskeny csíkokra. Forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a húst, egy percig kevergetve süssük, majd adjuk hozzá az apró csíkokra vágott zellerszárat, a kis darabokra vágott gombát. Állandó kevergetés közepette süssük két percig. Ekkor adjuk hozzá a gondosan megmosott szójacsírát, a szójamártást, és a vízben elkevert kukoricalisztet. Ha besűrűsödött, vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni. A kellevelekre osszuk el a tölteléket és göngyöljük be. Tegyük a göngyölegeket gőzölőedénybe, és erős gőzön főzzük 15 percig. A töltelékhez tetszés szerint más anyagokat is adhatunk (zöldségfélék, sültek, stb.).
|