Casinótojás sajátízlés szerint (KÉPPEL)
2008.11.07. 19:58
Hozzávalók 10 db elkészítéséhez: 10 db tojás, 15 dkg teavaj, 1 evőkanál mustár, 2 dkg finomított só, csipetnyi őrölt fehérbors, 50 dkg franciasaláta, 5 dkg főtt füstölt marhanyelv, 1 csomó petrezselyem zöldje vagy metélőhagyma, 30 dkg szárnyasaszpik, 5 dl tartármártás, 3 dkg szardellapaszta
A keményre főtt tojásokat hidegvízben, jól lehűtjük, és lehámozzuk. Hosszában kettévágjuk, sárgáját kiszedjük és finomszitán a vajjal együtt áttörjük. Kevés tartárral keverjük, sóval, törött fehérborssal, kevés mustárral, szardellapasztával ízesítjük, és simára keverjük. Megfelelő nyomózsákba téve - amelybe előzőleg egy csillagcsövet tettünk -, a tojásfehérjékbe egyenlő arányban elosztjuk a tölteléket. Tálalhatjuk fél tojásba vagy két fél töltött tojást egymásra borítva és összenyomva is. A tölteléket vízben áztatott és kicsavart zsemlével szaporíthatjuk és lazíthatjuk. Ez azonban csak akkor alkalmazható, ha a kaszinótojást rövid időn belül elfogyasztják. Egy-két napi hűtőben tartás esetén ugyanis a zsemle megsavanyodik benne, és élvezhetetlenné teszi. Tálaláskor a megtöltött tojásokat franciasaláta-talpazatra helyezzük úgy, hogy a megtöltött rész legyen felül. Sűrű tartármártással (ha nem elég sűrű, akkor olvasztott zselatinnal bekeverjük), bevonjuk, tetejét kevés finomra vágott füstölt marhanyelvvel (vagy sonkával) és metélőhagymával vagy petrezselyem zöldjével ízlésesen megszórjuk, apró kockákra vágott aszpikkal és salátalevéllel díszítjük.
|