|
A kenyérről „arcod verejtékével keresd meg mindennapi kenyered”.
2008.09.19. 18:22
Igen, tudom – szokatlan a modern szakácskönyvekben a kenyérről írni, inkább a különböző előkelő elnevezésű és rafináltan készítendő ételek leírása a szokásos. Ám a kenyér a legfontosabb táplálékunk, és a Biblia szerint a mindennapi lét, az élet jelképe is. Az Úr úgy átkozza meg Ádámot: hogy „arcod verejtékévek keresd meg mindennapi kenyered”.
De tudományosabb vizekre evezve találhatunk, feljegyzéseket a kőkorszak emberének táplálkozásáról, amikor már nem elégedett meg azzal, amit talált –hallal, csigával, mókussal, hörcsöggel, kutyafajtákkal, vadakkal …..kezdte felismerni az „élet titkát”, kezének ügyességét. Kovakőből szerszámot gyártott, birtokába vette a tüzet, sütni és főzni kezdett. A pattintott kőkor után, a csiszolt kőkorszakban már olyan változatos volt az ember táplálkozása, mint egy mai francia étlap. Volt már juha, kecskéje, szarvasmarhája, baromfija, és ásóbotjából kapát fabrikált, feltúrta a földet, termesztett árpát, búzát, kölest. A magvakat előbb nyersen ette meg, majd megtörte, megaprította és fejlődése során pogácsát, lepényt sütött izzó kőlapon, vagyis „megsütötte a maga kenyerét”. De hát évezredeknek kellett eltelnie, amíg megszületett az a kenyér, amit már mi is ismerünk, és legfontosabb mindennapi táplálékunk lett.
A kenyér éltető eleme a kovász (az élet kovásza!). Első alkalmazásáról keveset tudunk, legalábbis bevallom, alig kutattam, kerestem. Régészeti könyvek, őskori társadalmi történetek hegyén rágtam át magam, de mindössze annyit tudtam meg, hogy honfoglaló nomád őseink még a markukban gyúrták lepénnyé tésztáikat, szárították, vagy nyersen ették. Az erjedés titka még mindig nem tárult fel, a számos tudományos alapossággal megírt könyv a kovász feltalálását a véletlennek tulajdonítja. Talán az igazság ott lapulhat, hogy „…a tűzhely közelében tartott búzalepények megkeltek…ízük pedig savanykás lett…A tészta kelesztésére különböző utakat kerestek nálunk…az újonnan dagasztott tésztába belekeverték az előző sütéshez érlelt tészta egy darabját, a kovászt, amelyben nagy számban elszaporodtak az életképes hasznos mikrobák.” Feljegyezték, hogy Mátyás királyunk nagyon kedvelte a kovásszal „magyar módra” sütött kenyeret. A híres utazó, a török Evlia Cselebi búzánkat dicséri: „…ebből sütik a fehér cipókenyeret”. Egy Towason nevű angol utazó pedig így vélekedik –1793-ban – Debrecenben járván: „…könnyebb, fehérebb és ízletesebb kenyeret sehol a világon nem ettem, mint itt”.
A magyar ember különösen szereti és tiszteli a kenyeret. Gyermekkoromban arra tanítottak, hogyha leejtek egy darab kenyeret, emeljem fel, érintsem ajkammal és tegyem valamilyen, a földnél magasabb helyre. Talán, hogy a teremtés más élőlényei, a madarak eledele legyen.
Gyermekkoromban a déd nagyinál a Balaton mellett, szertartása volt a kenyérsütésnek. Előző este elkészítették a kovászt, és a meleg konyhában reggel dagasztották a kenyeret. A felfűtött kemence szájába került a dagasztóteknő faláról lefejtett vakarék, a „vakarcs”, a kenyérsütés igazi csemegéje. A ropogós vakarcs friss tejjel, mézzel vagy lekvárral megkenve, utolérhetetlen ízeivel most is mozgásba hozza nyálmirigyeimet.
Az asztalról ránk mosolygó kenyér ma már a nagyüzemek terméke. Krónikákban megírták: „A kenyér minőségének megóvására az előző évszázadokban is nagy gondot fordítottak. A súlycsonkítást és a minőségrontást szigorúan büntették. A kenyér értékét csökkentő pékeket a Dunába mártogatták.”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
![Add a starlaphoz](http://<a href="http://www.startlap.hu/" onclick="window.open('http://www.startlap.hu/sajat_linkek/addlink.php?url='+encodeURIComponent(location.href)+'&title='+encodeURIComponent(document.title));return false;" title="Add a Startlaphoz"><img alt="Add a Startlaphoz" src="bookmark.gif" border="0"/></a>)
