Bergamói marhahúsos
2008.06.28. 12:15
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg leveles vajastészta, 60 dkg darált marha hátszín, 10 dkg szárított kenyér, 2 dl tej, 15 dkg vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dkg vaj, só, őrölt bors, reszelt szerecsendió, ˝csomó petrezselyemzöld, 1 tojássárgája
Langyosítsuk meg a tejet és áztassuk bele a száraz kenyeret, majd nyomkodjuk ki, és morzsoljuk ki. A marha hátszínt, apró lyukú darálón engedjük át. A megtisztított vöröshagymát, apróra vágjuk, meg és a vajban pirítsuk aranysárgára. Vágjuk meg, finomra a megmosott petrezselyemzöldet, és egy keverőedényben, dolgozzuk össze a hússal, hagymával, zúzott fokhagymával, áztatott kenyérrel. Fűszerezzük, sóval, őrölt borssal, reszelt szerecsendióval. Béleljük ki a tészta egyik felével a sütőformát úgy, hogy a tészta szélei körben lelógjanak. A tölteléket öntsük a formába, majd a tésztaszéleket hajtsuk rá. A maradék kinyújtott tésztával fedjük be a formát. Kis díszítéseket is tehetünk a tetejére. Vízzel hígított tojássárgájával, kenjük meg a tészta tetejét. Forró sütőben kb.60 percet sütjük. A sütőből kivéve, egy kicsit hagyjuk hűlni, majd csak utána szeleteljük, és tálaljuk.
|