Alföldi rostélyos
2008.06.22. 14:45
Hozzávalók: 80 dkg hátszín, kevés olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál pirospaprika, 3 cikk fokhagyma, 3 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, őrölt bors, só; A daragaluskához: 20 dkg búzadara, 2 db tojás, 6 dkg vaj, 1 kevés só, 8 dl zöldségleves (lehet kockából is).
A hátszínt vágjuk ujjnyi vastag szeletekre, klopfoljuk meg, és a forró olajban mindkét oldalukat süssük pirosra. A visszamaradt zsiradékban pirítsuk meg az apróra vágott hagymát. Húzzuk félre a tűzről, szórjuk meg pirospaprikával, keverjük össze, tegyük rá az elősütött hússzeleteket, és annyi vizet öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Amikor felforrt, sóval, borssal, a zúzott fokhagymával fűszerezzük, és fedővel letakarva pároljuk félpuhára. Szórjuk bele a felszeletelt paprikát és paradicsomot, majd ismét takarjuk le, és pároljuk puhára. A daragaluskához a tojás sárgákat a vajjal meg a sóval keverjük el, forgassuk bele a habbá vert tojásfehérjét, és fokozatosan szórjuk bele a búzadarát. Vizes evőkanállal szaggassuk a forrásban lévő zöldséglevesbe, és főzzük puhára. Szűrőkanállal szedjük ki, és tegyük kiolajozott edénybe. Tálaláskor, a rostélyost helyezzük a tányérra, és a hússzeletekre fektessünk 1-1 daragaluskát.
|