Mészáros tokány
2008.06.22. 14:44
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, esetleg nyak (lehet comb vagy lapocka is, ám ezekkel kevésbé lesz , szaftos a tokány), 10 dkg füstölt szalonna, 1 nagy vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 csapott kiskanál só, 1-1 mokkáskanál őrölt fekete bors és őrölt kakukkfű , (majoránna is lehet), 2 dl száraz fehérbor, 1 kiskanál paradicsompüré, 1 csapott kiskanál liszt, 3 virsli.
A húst a kisujjnyinál valamivel vékonyabb csíkokra vágjuk. A szalonnát gyufaszálnyira metéljük, lábasban kiolvasztjuk, majd szűrőlapáttal a töpörtyűt kiemeljük belőle. Zsírjában a megtisztított, finomra vágott hagymát kissé megfonnyasztjuk, majd a húst rádobjuk és 2-3 percig kevergetve pirítjuk. Akkor jó, ha körös-körül kifehéredik. Zúzott fokhagymával ízesítve még 1 percig sütjük. Ezután megsózzuk, a borssal meg a kakukkfűvel fűszerezzük. A fele bort és 1 deci vizet öntünk alá és lefödve, kis lángon kb. 1 óra 20 perc alatt puhára pároljuk. Ha közben a leve elfőne, egy kevés vízzel pótoljuk. Végül zsírjára sütjük, a paradicsompürével ízesítjük. A liszttel meghintjük 1 percig pirítjuk, majd a maradék borral és annyi kb. 1 deci vízzel engedjük föl, hogy 2-3 percnyi forralás után leve a pörkölthöz hasonló sűrűségű legyen. A virslit meghámozzuk, karikákra vágjuk, a tokányhoz adjuk. Fölaprított petrezselyemmel meghintett hagymás tört burgonya illik hozzá köretnek.
|